MENÜ
Pszichofilmklub Zalaegerszeg

„A filmművészet fogja talán a leginkább összeszoktatni, egymás megértéséhez vezetni a népeket és nemzeteket”

(Balázs Béla)

 

 

Babrik Zsuzsanna vagyok, pszichiáter, gyermekpszichiáter, a Pszichofilmklub Zalaegerszeg egyik vezetője. Amikor kolléganőmmel, Gaál Boglárkával elhatároztuk a filmklub elindítását, két dolog motivált engem, egyrészt a vizuális alkotások iránti szenvedély, másrészt az a vágy, hogy a lélektani ismereteimet minél több emberrel megoszthassam, önismeretüket elmélyítsem.

Hogy is indult  a filmek iránti érdeklődésem, a mozgókép szeretete? Talán kamaszkoromban, mikor barátnőmmel teljes napokat töltöttünk a moziban és néztük a későbbiekben bemutatásra kerülő  filmeket. (Barátnőm édesanyja művelődésszervező volt, így jutottunk be ezekre a vetítésekre.)  Vagy az egyetemi években, amikor  az ott működő filmklubban olyan rendezők filmjei varázsoltak el, mint Bergman, Saura, Truffaut. Aztán a lélektan, az emberi viselkedéssel, az érzelmekkel való foglalkozás a mindennapjaim része lett. A pszichoanalízis egy jól használható keretet adott ezen jelenségek megértéséhez. S mivel a filmek is sorsokról, kapcsolatokról, érzelmekről mesélnek, így a mozgóképek segítenek, hogy egyes lélektani folyamatokat könnyebben megérthetővé tegyünk a nézők számára. Így talán a saját életük, kapcsolataik  alakulása, a választásaik motivációja könnyebben átláthatóvá válik. A vetítések során olyan filmeket válogatunk, mely valamilyen  pszichológia problémát, konfliktus helyzetet jelenít meg.

 

 

 

Hírek

  • 2017. januárjától ismét PSZICHOFILMKLUB
    2016-12-01 19:34:15

    Örömmel értesítünk mindenkit, aki érdeklődik a pszichológia és a jó filmek iránt, és szívesen részt vesz a filmvetítést követő beszélgetésen, hogy januártól ismét elindítjuk Pszichofilmklubunkat.  Aktuális témánk az életciklus váltás, melyről kiváló előadást hallhattatok júniusban dr. Osváth Pétertől. Most havonta 1 alkalommal filmek segítségével járjuk körül a fejlődés e kulcsfontosságú elemét.

    Tudjuk, hogy a veszteség és a fejlődés az életciklus váltások nélkülözhetetlen elemei, megkövetelik a régi elengedését, és az új megkeresését és megragadását. Ami elmaradt az adott életcikluson belül, az megakadályozhatja a váltást, ugyanakkor a váltás számos helyreállító és pótlásos lehetőséget is biztosít. Azaz ez magában hordozza siker és kudarc lehetőségét.

    Az általunk kiválasztott filmek segítenek megérteni az egyéni és családi életciklusok alakulását, a fejlődés és a gyász, a gyarapodás és veszteség dinamikáját. A filmélmények kapcsán akár bepillanthatunk abba is, hogy életünk mely szakaszában vagyunk éppen, és  hogyan tudtuk megoldani eddig az életciklus-váltással járó kihívásokat.

    Részletes programunkat néhány napon belül összeállítjuk. 

  • Pszichofilmklub Zalaegerszeg negyedik évad májusi vetítésének ideje megváltozott!!!!
    2016-05-01 16:27:44

     Az évad utolsó vetíése új időpontban, május 10-én lesz! A férfilélekkel foglalkozó utolsó filmünk: Teddy mackó című dán-thaiföldi-angol filmdráma. 

    Mindenkit sok szeretettel várunk!!!

     

  • Dr. Osváth Péter június 10-én Zalaegerszegen!!!!
    2016-05-01 16:20:03

    Nagy örömünkre szolgál, hogy Dr. Osváth Péter elfogadta Pszichofilmklubunk meghívását. Köszönet érte Kiss Évának is, akinek lelkesedése és ötletei nélkül nem jött volna létre.
    Az előadás a pszichofilmklubunk a következő évadjának témáját is felvezeti.
    Minden pszichológia iránt érdeklődőt sok szeretettel várunk!

     
     
     
  • Pszichofilmklub Zalaegerszeg negyedik évad áprilisi vetítésének ideje megváltozott!!!!
    2016-03-15 13:30:01

    Az áprilisi vetítés időpontja módosult, az eddigiekkel ellentétben szerda helyett kedden találkozunk, azaz április 5-én. 

    Minden érdeklődőt  szeretettel várunk a Születésnap c. dán film vetítésén és az azt követő beszélgetésen. 

  • Férfi lélek-női szemmel (nemcsak nőknek
    2015-12-15 16:52:21

    Az új évben is folytatódik a pszichofilmklubunk férfilélekről szóló évada. Összeállítottuk a programunkat, remélem, hogy mindenki talál kedvére való filmet. 

    Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk a filmvetítésre és az azt követő beszélgetésre!


    Részletes programunk:

    2016. január 06. Biutiful színes, magyarul beszélő, spanyol-mexikói dráma, 148 perc, 2009.

    2016. február 03. Kényszerleszállás /Flight/ színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 138 perc, 2012.

    2016. március 02. Mandarinok /Mandariinid/ színes, magyarul beszélő, észt-grúz háborús filmdráma, 87 perc, 2013.

    2016. április 06. Születésnap /Festen/ színes, magyarul beszélő, dán filmdráma, 101 perc, 1998.

    2016. május 04. Teddy mackó /Teddy bear/színes, feliratos, dán-thaiföldi-angol filmdráma, 92 perc, 2012.

    Helyszín: Szent Kristóf Apartman Hotel, Zalaegerszeg, Ady u. 3.
    A vetítések 17,30-kor kezdődnek.
    Jegyek a helyszínen kaphatók 2500 Ft-os áron, nyugdíjasoknak és diákoknak 1000 Ft.

     
     
  • Férfilélek, női szemmel-A negyedik évad harmadik vetítése
    2015-12-02 21:17:06

    December 2-án ismét PSZICHOFILMKLUB. A negyedik évad harmadik filmje:

    Egy egyedülálló férfi (A single man)

    színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 99 perc, 2009

    rendező: 
    író: 
    forgatókönyvíró: 
    zeneszerző: 
    operatőr: 
    jelmeztervező: 
    vágó: 
     
     
    szereplő(k): 
     
    George Falconer
    Charlotte
    Kenny
    Mrs. Strunk
    Jim

     

  • Férfilélek, női szemmel-A negyedik évad második vetítése
    2015-10-22 15:35:20

    November 4-én ismét PSZICHOFILMKLUB. A negyedik évad második filmje: 

    Senki többet

    (La migliore offerta / The Best Offer)

     színes, magyarul beszélő, olasz romantikus dráma, 124 perc, 2013 

    rendező: Giuseppe Tornatore

    HELYSZÍN:Szent Kristóf Apartman Hotel, Zalaegerszeg, Ady u. 3.

    KEZDÉS:17,30. 

    Sok szerettel várunk minden érdeklődőt!

    Részvételi díj: 2500 Ft/fő

    Nyugdíjasoknak és diákoknak: 1000Ft/fő

    •  
       

     

  • Férfilélek, női szemmel-A negyedik évad első vetítése
    2015-09-20 12:51:36

    2015. október 7-én 17,30-kor ismét pzichofilmklub a szokásos helyszínen (Szent Kristóf Apartman Hotel, Zalaegerszeg, Ady u. 3.). 

    Első filmünk: Utódok (2011.)

    Sok szerettel várunk minden érdeklődőt!

    Részvételi díj: 2500 Ft/fő

    Nyugdíjasoknak és diákoknak: 1000Ft/fő

  • 2015-08-12 16:16:41

    A filmajánlóban lélektanilag izgalmas filmekről találhattok leírásokat,  kritikákat. Jó olvasgatást és filmnézést!

  • Oldás és kötés - a harmadik évad nyolcadik vetítése
    2015-04-21 22:39:44

    Időpontmódosítás!!!

    A korábban meghirdettel ellentétben 2015.  május 13-én 17:30-21:00-ig tartjuk filmklubunk nyolcadik vetítését a szokott helyen, azaz a Szent Kristóf Apartman Hotelben.

    Nyolcadik filmünk:

    Blue Jasmine

     

    színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 98 perc, 2013 

    rendező: Woody Allen
    forgatókönyvíró: Woody Allen
    operatőr: Javier Aguirresarobe
    producer: Letty AronsonStephen TenenbaumEdward Walson
    vágó: Alisa Lepselter

    szereplő(k): 
    Cate Blanchett (Jasmine)
    Alec Baldwin (Hal)
    Peter Sarsgaard (Dwight)
    Sally Hawkins (Ginger)
    Charlie Tahan (Fiatal Danny)

     Sok szeretettel várunk mindenkit a vetítésre és az ezt követő kötetlen beszélgetésre.

     A részvételi díj: 2 500,- Ft/fő

    Diákoknak és nyugdíjasoknak 1000,-Ft/fő

  • Oldás és kötés - a harmadik évad hetedik vetítése
    2015-03-25 18:36:01

    2015.  április 1-én 17:30-21:00-ig tartjuk filmklubunk hetedik vetítését a szokott helyen, azaz a Szent Kristóf Apartman Hotelben.

    Hetedik filmünk:

    Maisie tudja (What Maisie Knew)
    színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 99 perc, 2012

    rendező: David Siegel, Scott McGehee
    író: Henry James
    forgatókönyvíró: Nancy Doyne, Carroll Cartwright
    zeneszerző: Nick Urata
    operatőr: Giles Nuttgens
    producer: Daniel Crown, Daniela Taplin Lundberg, William Teitler, Charles Weinstock
    vágó: Madeleine Gavin

    szereplő(k): 
    Onata Aprile (Maisie)
    Julianne Moore (Susanna)
    Steve Coogan (Beale)
    Alexander Skarsgard (Lincoln)
    Joanna Vanderham (Margo)
    Sadie Rae (Zoe)
    Jesse Stone Spadaccini (Martin)

    Sok szeretettel várunk mindenkit a vetítésre és az ezt követő kötetlen beszélgetésre.

     A részvételi díj: 2 500,- Ft/fő

    Diákoknak és nyugdíjasoknak 1000,-Ft/fő

     

     

     

     

     

  • Oldás és kötés - a harmadik évad hatodik vetítése
    2015-02-21 17:45:03

    2015.  március 4-én 17:30-21:00-ig tartjuk filmklubunk hatodik vetítését a szokott helyen, azaz a Szent Kristóf Apartman Hotelben.

    Hatodik filmünk: 

    Augusztus Oklahomában

    (August: Osage County)

    színes, feliratos, amerikai filmdráma, 130 perc, 2013 

    rendező: John Wells
    forgatókönyvíró: Tracy Letts
    operatőr: Adriano Goldman
    producer: George ClooneyJean DoumanianGrant Heslov
    vágó: Stephen Mirrione

    szereplő(k): 
    Sam Shepard (Beverly Weston)
    Meryl Streep (Violet Weston)
    Julia Roberts (Barbara Weston)
    Juliette Lewis (Karen Weston)
    Julianne Nicholson (Ivy)
    Misty Upham (Johnna Monevata)
    Benedict Cumberbatch (´Little´ Charles Aiken)
    Chris Cooper (Charlie Aiken)
    Ewan McGregor (Bill Fordham)
    Abigail Breslin (Jean Fordham)
    Dermot Mulroney (Steve)

    Sok szeretettel várunk mindenkit a vetítésre és az ezt követő kötetlen beszélgetésre.

     A részvételi díj: 2 500,- Ft/fő

    Diákoknak és nyugdíjasoknak 1000,-Ft/fő

     

  • Oldás és kötés - a harmadik évad ötödik vetítése
    2015-01-22 19:31:48

    2015.  február 4-én 17:30-21:00-ig tartjuk filmklubunk ötödik vetítését a szokott helyen, azaz a Szent Kristóf Apartman Hotelben.

    Ötödik filmünk: 

    Beszélnünk kell Kevinről

    (We need to talk about Kevin)

     

    színes, feliratos, angol-amerikai filmdráma, 112 perc, 2011 

    rendező: Lynne Ramsay
    író: Lionel Shriver
    forgatókönyvíró: Lynne RamsayRory Kinnear
    zeneszerző: Jonny Greenwood
    operatőr: Seamus McGarvey
    producer: Jennifer FoxLuc RoegRobert Salerno
    vágó: Joe Bini

    szereplő(k): 
    Tilda Swinton (Eva)
    Ezra Miller (Kevin)
    John C. Reilly (Franklin)
    Siobhan Fallon (Wanda)
    Ursula Parker (Lucy)
    Ashley Gerasimovich (Celia)
    Lauren Fox (Dr. Goldblatt)

    http://youtu.be/7t893SDybLE?list=PLF6AB12A97E30FD5F

     

     

  • Oldás és kötés - a harmadik évad negyedik vetítése
    2014-12-26 20:29:50

    2015. január 7-én 17:30-21:00-ig tartjuk filmklubunk negyedik vetítését a szokott helyen, azaz a Szent Kristóf Apartman Hotelben.

    Negyedik filmünk: 

    A múlt (Le passé / The Past) színes, francia filmdráma,

    130 perc, 2013, 

    rendező: Asghar Farhadi

    Sok szeretettel várunk mindenkit a vetítésre és az ezt követő kötetlen beszélgetésre.

     A részvételi díj: 2 500,- Ft/fő

    Diákoknak és nyugdíjasoknak 1000,-Ft/fő

     

     


     

  • Oldás és kötés - a harmadik évad harmadik vetítése
    2014-11-15 20:03:50

    2014. december 3-án 17:30-21:00-ig tartjuk filmklubunk harmadik vetítését a szokott helyen, azaz a Szent Kristóf Apartman Hotelben.

    A harmadik filmünk: 

    Kövéren szép az élet /Gordos

    színes, feliratos, spanyol vígjáték, 110 perc, 2009 

    rendező: Daniel Sánchez Arévalo

    http://youtu.be/3V0OEVnYh_M

     

    Sok szeretettel várunk mindenkit a vetítésre és az ezt követő kötetlen beszélgetésre.

    A részvételi díj: 2 500,- Ft/fő

    Diákoknak és nyugdíjasoknak 1000Ft/fő

     

  • Oldás és kötés - a harmadik évad második vetítése
    2014-10-03 20:51:26

    2014. november 5-én 17:30-21:00-ig tartjuk filmklubunk második vetítését a szokott helyen, azaz a Szent Kristóf Apartman Hotelben.

    A második film címe: Oly sokáig szerettelek

    https://www.youtube.com/watch?v=KPjV0kQvehY

    Sok szeretettel várunk mindenkit a vetítésre és az ezt követő kötetlen beszélgetésre.

    A részvételi díj: 2 500,- Ft/fő

    Diákoknak és nyugdíjasoknak 1000Ft/fő

  • Oldás és kötés - a harmadik évad első vetítése
    2014-09-24 21:19:58

    2014. október 1-jén, 17:30-as kezdettel indul a Pszichofilmklub Zalaegerszeg 3. évadának 1. vetítése a szokásos helyszínen (Szent Kristóf Apartmanhotel, 8900 Zalaegerszeg, Ady E. u. 3.).

    Első filmünk címe: Vágyak szerelmesei 

    https://www.youtube.com/watch?v=3o4ih0KwBYo 

    Sok szeretettel várunk minden érdeklődő filmrajongót!

    A Pszichofilmklub csapata

Asztali nézet